Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A december 26-i Közbeszerzési Értesítő szerint négy, sok milliárdos radioaktív, illetve lakossági hulladékkezeléssel kapcsolatos tendert nyert el különböző konzorciumok tagjaként a Közgép.
A december 26-i Közbeszerzési Értesítő szerint a Közgép Zrt. négy, sokmilliárdos tendert is elnyert konzorciumban – írja az Index. Mindegyik valamiféle hulladékkezeléssel kapcsolatos közbeszerzés volt. 5,8 milliárd forintért a Pintér Művek – Pintér József egyéni vállalkozóval közösen építhetik a paksi Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának legújabb részét. Ezen a tenderen egyedül indultak. Egy másik közbeszerzés nyerteseként a Közgép és a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. konzorciuma 7,873 milliárd forint értékben vehet részt a budai agyagkő formáció földtani kutatásainak felszíni fázisában. Ezen a pályázaton sem volt más induló.
Szintén a Közgép vezette DAREH-II. konzorcium nyerte a Csongrád és Békés megyei elhagyott szilárdhulladék lerakók rekultivációjáról szóló közbeszerzését 3,87 milliárd forint értékben. Ezen a tenderen volt egy másik induló is. Mint ahogy egy másik dél-alföldi pályázaton is, ahol települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztésének tervezésére és építésére kerestek megfelelő vállalkozót. Ezt a közbeszerzést is a Közgép által vezetett DAREH-ÉP konzorcium nyerte, itt 9,295 milliárd forintról szól majd a szerződés.
A Közgép a december 23-i Közbeszerzési Értesítőben is szerepelt egy nyertes tenderrel, akkor egy másik konzorcium tagjaként nyert el egy 1,74 milliárd forintos közbeszerzést.